Sződi Helytörténeti Alapítvány - Volentics Gyula kutatási erdeményei
 
Sződi Helytörténeti Füzetek sorozat
Publikációk (folyóiratok, eseti kiadványok)
Képeslapok a múltból
Egyebek
Galéria
Kapcsolat
Hivatkozások
Egyéb

Mária Terézia sződi látogatásának szájhagyománya és a plébánia építésének története

Mária Terézia sződi látogatásának szájhagyománya és a plébánia építésének története
Fülszöveg:

Aeternae Domui – a megújuló Vác Migazzi Kristóf bíboros, váci püspök és bécsi érsek, a mecénás és műgyűjtő idején címmel, Mária Terézia váci látogatásának 240. évfordulója alkalmából 2004-ben, a Váci Világi Vigalom keretén belül rendezett tudományos konferencián „Mária Terézia és az uralkodói látogatások egy falu – Sződ – népi emlékezetében” címmel hangzott el a szerző, Volentics Gyula helytörténeti vonatkozású előadása. Az előadás szövege 2005-ben már megjelent a kutató, a Pest megyei Sződ település történetét bemutató „Sződ község történeti monográfiája 1255–2005” című, több, mint félezer ol-dalas munkájában. A Sződi Helytörténeti Füzetek sorozat 2. köteteként napvilágot látó, reprezentatív, gazdagon illusztrált kiadványban a téma részletesebb, bővített szövegét adjuk közre.

A füzet letöltése PDF formátumban »

Mária Terézia sződi látogatásának szájhagyománya és a plébánia építésének története – borító
Mária Terézia sződi látogatásának szájhagyománya és a plébánia építésének története – borító

Sződi Helytörténeti Alapítvány | Minden jog fenntartva!