Sződi Helytörténeti Alapítvány - Volentics Gyula kutatási erdeményei
 
Sződi Helytörténeti Füzetek sorozat
Publikációk (folyóiratok, eseti kiadványok)
Egyebek
Galéria
Kapcsolat
Hivatkozások
Egyéb

Üdvözlet Vácról!
Egy település 20. századi története bemutatásának egyik leglátványosabb eszköze a képes levelezõlap. A mobiltelefonon küldött szöveges üzenet és az e-mail korában bizonyára anakronisztikusnak tûnik levelezõlapokról írni, de – ellentétben az elektronikus üzenetekkel – amennyiben a víz vagy a tûz nem tett bennük kárt, a képeslapok az elmúlt több mint száz évben maradandónak bizonyultak.

Üdvözlet Vácról!
Üdvözlet Vácról! – címlap
Üdvözlet Vácról! – címlap

Egy mára letűnt polgári világ kordokumentumai az itt bemutatásra kerülő levelezőlapok, melyek sokat elárulnak a múlt század emberéről. Azt is mondhatjuk: a képes levelezőlap emléket ébreszt, gyönyörködtet, ugyanakkor vallomás feladójának érzéseiről, hangulatáról is.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (7)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (7)

Magyarországon az első képes levelezőlapokat 1896-ban hozták forgalomba. Az ezredéves kiállításon kívánták őket bemutatni, ám a szervezők és a posta szakemberei sehogyan sem tudták megértetni a nagyközönséggel, mi is az a képes levelezőlap. A KIOSZK-okban eladatlanul tornyosultak a színes lapokat tartalmazó csomagok. A szakemberek már szinte le is tettek arról, hogy valaha is üzlet lesz belőle, amikor alig észrevehetően növekedni kezdett a forgalom. Egy évvel később már több százezer lapot küldtek a postán, és akadtak olyanok, akik gyűjteni kezdték a színes kártyákat.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (11)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (11)

A képeslapkiadás „aranykorában” minden polgári családban illett képeslapalbumot tartani, amelybe rendszeresen bekerültek a rokonok által küldött városképes- és ünnepi üdvözlőlapok. A lányok zöme hódolt a képeslapgyűjtés szenvedélyének. Az albumok a polgári szalonok asztalkáin ott voltak a családi fényképalbumok mellett, és a vendégeknek illett átlapozni azokat.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (12)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (12)

A 19. század utolsó harmadában Magyarországon kibontakozó polgári átalakulás elsősorban a kispolgári és középrétegek számára gyorsította meg a világ megismerésének lehetőségét. A képes levelezőlap a maga közérthetőségével, a kisemberre méretezett esztétikai megformálásával a tömegkultúra egyik kifejező eszközévé vált. A képeslap gyors elterjedése olcsósága mellett szoros kapcsolatban állt az utazási feltételek javulásával és az üdüléssel. A képeslapok a turizmus fejlődését is támogatták a helyi látványosságok publikálásával. Elsők között ábrázolták a települések jellegzetes épületeit, nevezetességeit, üdülőhelyeit, fürdőket, turisztikai célpontokat.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (17)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (17)

A képeslap összetett kordokumentum. Legfontosabb üzenete a település képes bemutatása. Ezt követi a szöveges „üdvözlet”, mondhatnánk, a tartalom, de esetenként a címzett és a lapot postára adó személy, valamint a bélyegen szereplő postatörténeti vonatkozású postabélyegzések is érdekesek lehetnek.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (20)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (20)

Három nagy korszakot különítünk el a képeslapkiadás terén. Az első az ezeréves évfordulótól 1920-ig terjedő időszak, a második a két világháború közötti, míg a harmadik az ezt követő időszak. A 19. század végi képeslapokat arról lehet megismerni, hogy hosszú, egész oldalt betöltő címzésük volt. Csak az elmúlt század első évtizedének közepén jött forgalomba az osztott címoldal, hogy megfelelő felületű hely legyen a hátoldalon az üzeneteknek, és ne írjanak a lap képet ábrázoló felére.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (22)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (22)

Ezen ismeretterjesztő kiadvány oldalain megelevenedik előttünk a település mikrotörténelmének páratlanul izgalmas időszaka, a polgárosodó fellendülés, a megállíthatatlan fejlődés. Egy letűnt korszak polgári miliője kel életre a képes levelezőlapokon, mely kultúrtörténeti forrásán túl száz évvel visszarepít minket az időben.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (27)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (27)

Célunk volt, hogy a 2001-ben kiadott, „Vác – Régi képeslapok 1896–1950” című, szép kötetben már megjelent képek helyett lehetőleg más képeslapok, más nézőpontból mutassák be a jelentős kortörténeti emlékeket: városi közterületeket, műemlékeket, megbecsült értékeinket.
Ezen album kiadásával nincs más célunk, pusztán a gyönyörködtetés: e szép, hangulatos város múltjának több mint 300 darab képes levelezőlapon történő összefoglalása. Célunk ennek a festői Duna-parti ékszerdoboznak szép képeken való bemutatása, ezúttal a szerény műtárgybecsüs és antikvitást üzemeltető Mireisz-Leyer János rejtőzködő, de annál jelentősebb magángyűjteményének a reflektorba állításával. Mireisz-Leyer János (1947) lokálpatrióta a váci Mireisz-Leyer és Balogh Ruzsa családok leszármazottjaként azt vallja: gyűjtőszenvedélye veleszületett ösztön. A váci képeslapok gyűjtése olyan hasznos időtöltés, kedvtelés, ami gyarapítja a műveltséget, ismeretanyagot nyújt, de ugyanakkor szórakoztat is. E kötetben bemutatott gyűjtemény alapja az állandó önképzés, kutatás. Minden teljességre törekvő gyűjtőnek tudnia kell, mi hiányzik még a katalogizált kollekciójából. Az árveréseken át a használtcikk piacokig, a vásárlástól a cseréig és az ajándékozásig, nagyon sok helyről és sokféleképpen találták meg a gyűjtőt az áhított tételek. A pénz mellett természetesen a szerencse, sok idő és kitartás is szükséges egy ilyen valamirevaló állomány megalapozásához. Ne feledjük: egy ilyen, többalbumnyi gyűjtemény nemcsak szép és hasznos, hanem kultúrtörténeti értéke is van.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (28)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (28)

Vörösmarty szavai ennél a könyvnél is aktuálisak: „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.”

Terjedelmi korlátok miatt nem került bemutatásra valamennyi, a Mireisz-Leyer–gyűjteményben megtalálható váci tétel. Azokban az esetekben, amikor egy-egy anzikszból több színváltozat is rendelkezésre állt, vagy ugyanazon lap többféle felirattal került előállításra, csak egyet tárunk az Olvasó elé. A szerkesztés és válogatás során előnyben részesítettük a színezett lapokat. A bemutatás során elsősorban a minőséget és élvezhetőséget tartottuk szem előtt, ezért a mozaikképes képeslapok számát igyekeztünk visszaszorítani. A bemutatott épületeket, helyszíneket városnéző séták útvonalára fűztük fel. A Dunától a Naszályig, a Pokol csárdától a Piufsich-Marx-villáig kalauzolja végig a bemutatott képeslapgyűjtemény az Olvasót. Így jellemzően a Duna-part, a Március 15. tér, a Széchenyi utca, valamint a Konstantin tér és azok környezete és épületegyüttese, azaz több mint 60 helyszín kerül e lapokon bemutatásra.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (36)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (36)

Az Olvasó elé tárt valamennyi képeslapon ábrázolt épület, helyszín esetében a képek alatti feliratokon igyekszünk – a terjedelmi korlátok adta lehetőséghez mérten – minden fontos építészeti, történelmi adatot közölni. A nem postatiszta lapok esetében zárójelben közöljük az elmúlt évszázad nyomdagéppel készült, mára történelmi dokumentummá nemesült lenyomatainak postázási dátumát is. Igyekszünk néhány, eddig ismeretlen kortörténeti vonatkozású archív fotóval, régi metszettel, műtermek keményhátú fotóinak cégreklámjával, régi részvények, számlák, számolócédulák, meghívók, boros címkék, postabélyegek bemutatásával is gazdagabbá tenni ezen oldalakat. A könyv végén mellékletként található egész oldalas képeslap-reprodukciók a kötet talán legszebb és a város történetének legikonikusabb részleteit mutatják be. Ezek a könyvből kiemelve és bekeretezve lakásunk díszeivé válhatnak.

Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (39)
Üdvözlet Vácról! – bemutató oldal (39)

A kötet szerkesztőjeként a következő oldalakon időutazásra hívom a Tisztelt Olvasót! Kilépve a mindennapok forgatagából, utazzunk vissza a száz évvel ezelőtti Vácra! Kalandra fel, ismerjük meg Vác örökségét!

Volentics Gyula
helytörténeti kutató
a magyar kultúra lovagja

Sződi Helytörténeti Alapítvány | Minden jog fenntartva!