Előszó




Lectori Salutem!

Kik vagyunk, kik az őseink, honnan jöttek, és mi hová tartunk, melyek voltak Sződ község történetének főbb állomásai? Ezekre a kérdésekre kísérelek meg ebben a könyvben választ adni, összegyűjtve és a kedves olvasónak egyben átadni valamennyi a községgel kapcsolatos adatot.

Az előzményekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a községi történet megírásával megbízott levéltáros a többször módosított határidő ellenére sem adott át hat év alatt az önkormányzatnak megjelentethető kéziratot.

Nem vállaltam, mert úgy érzem nem lett volna etikus más sződi, általam nagyra becsült és tisztelt helytörténész munkájának tartalmi és stilisztikai revíziója. A döntésre hivatottak az eddig megjelent írások (elsősorban helyi újság) kötetbe rendezését nem vállalták, ezért vettem a fáradságot és szerződés nélkül, úgymond önszorgalomból belevágtam a történetíráshoz szükséges adatgyűjtésbe. A fent említett okok miatt sajnos eddig nem jelent meg Sződdel kapcsolatban olyan mű, ami e munka kiindulópontja lehetett volna, ezért az alapoktól kellett megkezdenem a kutatást. Több szaktudomány ismeretanyagának felhasználására volt szükség, így többek között történelem, néprajz, földrajz, genealógia, építészet, művészettörténet, demográfia, statisztika, stb.

Sok örömet okozó kultúrmisszió és egyben azilum is lett e kötet szerkesztése. Az anyaggyűjtés során a kíváncsiságon kívül gyökereim megismerése is sarkallt, mivel valamennyi ősöm kb. 250 éve ezen a vidéken élt. Ennek a nyolc felmenő generációmnak minden tagját a sződi templomban keresztelték meg, itt eskették őket és a helyi temetőben nyugszanak, - ezért érzem úgy: a múlt kötelez.

Ez a könyv bemutatja a település értékes hagyományait, ezért csak remélni tudom, hogy segít visszaállítani a sződiek önbecsülését, hogy újra büszkén vallhassuk sződinek magunkat.

Megkérdezheti az Olvasó, miért én állítottam össze ezt a kötetet, és vajon hiteles-e ez a munka?

Magamról röviden: 1969-ben születtem. Egy katolikus hittanári és egy a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán megszerzett, pénzügyi vállalkozási szakértői diplomát tudhatok magaménak. E könyv szerkesztése során a diplomamunkáim megírása során általánosan alkalmazott metodikát ill. templomépítészeti, művészettörténeti ismereteimet is hasznosíthattam. 1998-tól az Egyházközségi Képviselő-testületnek, 2001-től pedig az Önkormányzat Képviselő-testületének vagyok a tagja.

Tíz éve jelennek meg verseim kulturális, irodalmi lapokban és antológiákban, valamint egy önálló kötettel rendelkezem. Verseim 1994-ben elhangzottak a Petőfi Rádió Premier című műsorában, 1995-ben a váci Madách Televízióban készült velem a kötetem kapcsán riport. 1998-tól – általában helytörténeti témában – írok a mindenki által jól ismert és hiánypótló helyi lapba, a Sződiek Híradójába, 2001-től felelős szerkesztőként bábáskodom felette. Tagja vagyok a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének. 2002-ben egy, a sződi templom szobrait bemutató, 6 fotóból álló képeslapot terveztem, majd tollamból megjelent a templomot ismertető egyházközségi kiadvány is, illetve 2003-ban a Gödi Almanach IX. kötetében a Sződi Katolikus Egyházközség történetét mutathattam be 31 oldal terjedelemben.

„Aeternae Domui” – a megújuló Vác Migazzi Kristóf bíboros, váci püspök és bécsi érsek, a mecénás és műgyűjtő idején – címmel, Mária Terézia váci látogatásának 240. évfordulója alkalmából 2004-ben a Váci Világi Vigalom keretén belül rendezett régészeti, művészettörténeti, építészeti tudományos konferencián adtam elő „Mária Terézia és az uralkodói látogatások egy falu – Sződ – népi emlékezetében” címmel helytörténeti vonatkozású előadásomat. Ennek témája szerepelt a velem készített riportként a Petőfi Rádió Gordiusz Plusz című műsorában is 2004. július 26-án.

Szintén e monográfia képezi az alapját a község XX. századi történelmét bemutató „Új Révai Lexikon”, az egyházközség történetét ismertető „Magyar Katolikus Lexikon”, valamint „A magyar önkormányzatok enciklopédiája 2002-2006” vonatkozó kötetei Sződ címszavának. A Vác-vidéki Hírmondó című polgári havilap 2005. évi januári számában a kettős népszavazás kapcsán írtam a falu XVIII. századi újratelepüléséről és a határon túli magyarok állampolgárságával kapcsolatosban néhány fontosabb gondolatot.

Hosszú évek helytörténeti kutatását és forrásanyagainak feldolgozását tartalmazza ez a kötet. Források bőven álltak rendelkezésre, mivel Sződ község története gazdag. A XX. század elejéig, mind az egyházi, mind a polgári közigazgatás terén a régióban központi szerepet töltött be a környező településekhez (Göd, Sződliget, Csörög) képest, mivel addig azok csak Sződhöz (possessió = a földbirtokos földjén fekvő falu) tartozó pusztaként (praedium) voltak említve.

Tudományos igényességgel, több mint százkilencven forrásmunka (könyv, közlöny, jegyzőkönyv, jelentés, dolgozat, újságcikk, napló, levél, stb.) felhasználásával, valamint a község XX. századi történetének megismeréséhez nélkülözhetetlenül szükséges, néhány a községben lakó, tőlem idősebb korosztályhoz tartozó lakos meghallgatásának anyagából állt össze a kézirat. A közmondást idézve: a szó elszáll, az írás megmarad, ezért bizton állíthatom, a kötetben szereplő adatközlő sződiek információi a legújabb kori helyi eseményekkel kapcsolatban, e kötetben biztosan fennmaradnak ugyanúgy, mint az illusztrációként felhasználásra került közel négyszáz fotó, rajz, címer, térkép, stb.

Egy monográfiánál nem hagyatkozhatunk csupán feltételezésekre, szájhagyományra, bizonytalan eredetű információkra, ezért az itt felhasznált irodalmi, tudományos források, vagyis a „lelőhelyek” indexálva vannak. Az oldalak alján pontosan jeleztem a forrásadatot (mű címe, szerző, kiadó, kiadás éve, kiadás helye, vonatkozó oldal). Éppen ezért minden kedves olvasó lektora lehet e könyvnek, mivel minden abban felhasznált adat pontosan beazonosítható! A krónikás kutatómunkáját segítették a modern technika vívmányai (Internet, számítógépes könyvtári keresőprogramok, DVD-ROM-ok), valamint a levéltári munkában a szerencsének sem volt elhanyagolható szerepe. Az írásos, eddig feldolgozott adatokon kívül (vagyis Sződöt valamilyen vonatkozásban megemlítő könyvek) a levéltári kutatómunkának kiemelt szerepe volt, mind állami (önkormányzati), mindpedig egyházi téren. Az eddig feldolgozatlan helyi plébániai levéltár iratanyaga biztosította többek között az alapos (államosítás előtti) felekezeti iskolatörténet megírását.

Minden felhasznált és előkerült forrásanyagot fénymásoltam és katalogizáltam, az új és régi fotókat, dokumentumokat pedig digitalizáltam az utókornak.

Az is nehéz feladat volt, hogy a több száz évig sződi területként nyilvántartott és néhány éve vagy évtizede önállósult környező új településeknek milyen mélységig történjen meg a bemutatásuk. Érdeklődésre tart-e számot vagy sem a közös múlt akkor, amikor már nem közös kenyeret eszünk? Ezért csak olyan mélységig foglalkozom a „szomszédok” múltjával, mely az első okleveles említéstől, 1255-től (2005-ben 750 éve, hogy először oklevélben említették Sződöt!) bemutatott községi történethez feltétlenül szükséges. Ugyanakkor egy-két esetben - a II. világháború utáni helyi történések megismeréséhez – hívtam segítségül más sződi szerzők tollából származó írásokat. Így többek között a Sződiek Híradója Önkormányzati Hírmagazinban megjelent cikkeket az alábbi tárgyban használtam fel; a háború utáni sződi eseményeket még 1991-ben néhai Erdélyi István szabómester írta meg, a Röpülj Páva Népdalkört és a Sződi Férfi Kamarakórust Bíró Károly volt általános iskolai igazgató-helyettes írása alapján mutatom be, az államosítás utáni iskolatörténet és a Kiszelica táncegyüttes bemutatásának Tóth György volt általános iskolai igazgató kimerítő cikksorozata adott alapot, a karácsonyi ünnepkör és a sződi ünnepi népszokások bemutatásának szerzője, Volentics Istvánné volt általános iskolai igazgató-helyettes 1991-ben megjelent írása szolgált kiindulópontul, a sződi lakodalmas verseket Palásthy Jánosné gyűjtötte csokorba.

A fentieken kívül igyekeztem magam összegyűjteni és beszerezni valamennyi fellelhető adatot, az alapvető forrásmunkákat feldolgozni, „első kézből” megvizsgálni mindent, ami Sződdel, a szűkebb pátriával kapcsolatos, ezért a helyi lapban sok részt megélt helytörténeti sorozatot (A hely, ahol élünk…) felhasználás híján nem közöltem a forrásmunkák között. E könyvben a sződi katolikus egyház és az iskola története, valamint a néphagyományokat bemutató fejezetek 2004-ig dolgozzák fel a múlt eseményeit. A községi közigazgatás terén az 1950 utáni tanácsi rendszert és kommunista diktatúrát annak antidemokratikus volta miatt nem kívántam bemutatni. Az objektivitás megőrzése miatt szintén nehéz feladat lett volna az 1989-es rendszerváltozás utáni évek bemutatása.

Érdekes, hogy családomban is találtam feldolgozásra érdemes forrásanyagot; anyai nagyanyám, néhai Dinka Jánosné sz. Volentics Rozália hosszú évekig folyamatosan írta a sződi halottak nevét. Az ő adatai alapján készült el a ragadványnevek kimutatása. Testvére Volentics Erzsébet, mint előrajzoló és hímzőnő, a néprajzosoknak 1952-ben leírta a sződi népviseletet. Meglepő volt több mint ötven év távlatából a váci Tragor Ignác Múzeumban és fővárosi Néprajzi Múzeumban találkozni a munkásságával.

A kötet egyik legérdekesebb anyaga ez a Néprajzi Múzeumban fellelt, a néprajzosok által az 1950-60-as években Sződön végzett kutatás kéziratának publikálása. Itt a fa temetői fejfák és sírkeresztek leírásától kezdve, a népi építészeti gyűjtések, népszokások, a sződi táncok, népviselet, hajviselet ismerhető meg. Az akkori adatközlő sződi lakosok az 1870-1920 közötti időszakban születtek, ezért ezek az adatok ma már máshonnan nem lennének beszerezhetők.

Könnyű dolga van az olvasónak; nem kell poros iratkupacokat, több évtized váci sajtóját átlapoznia, nem kell több száz könyvet átnéznie, bel- és külföldi levelezést folytatnia ahhoz, hogy a mikrokörnyezettel, vagyis Sződdel kapcsolatos információkra, adatokra bukkanjon – csupán ezt a kötetet kell elolvasnia.

Szerencsére a redaktori munka során nem kellett feltalálnom valami újat, hanem csupán a meglévő ismeretanyagot rendszerezve, rámutatni azok összefüggéseire. A feldolgozott és közölt adatok, dátumok, életrajzi események száma több ezerre tehető.

A monográfiájából megtudhatjuk többek között, hogy név szerint kik laktak a török korban a faluban, mikor pusztítottak tűzvészek, a mai családnevek mikor lettek először említve az anyakönyvekben, kik vettek részt a Rákóczi- és az 1848-49-es szabadságharcban, mi a Muszka kereszt története, kik voltak és milyen körülmények között tanítottak az elemi iskola tanítói a XIX. század végén, megismerhetjük a volt helyi arisztokrata családok történetét, mely családok települtek ki az akkori Csehszlovákiába, stb.

A szerkesztői munka során olyan érdekes tények kerültek napvilágra, mint például az, hogy a plébánia építését megelőzően a helyi szájhagyománnyal ellentétben nem Mária Terézia királynő, de még csak nem is Grassalkovich gróf vagy annak felesége került Sződön viharba, hanem Migazzi Kristóf váci püspök.

Biztosan sok mindent közölni lehetett volna még, főleg az államosítás utáni eseményekről, melyekre az idősebb generáció tagjai közül sokan emlékeznek, de úgy gondoltam, hogy nem szabad aránytalanságoknak tükröződni az egyes korszakok bemutatása során.

Bizonyára e könyv nem teljes és nem tökéletes, mivel emberi mű. Talán nevek és adatok is kimaradtak belőle, de e sorok írójától azt ne vitassák el, hogy a legtisztább jó szándék, és lakóhelyének szeretete vezérelte a megírás során, ezért bocsátassanak meg az esetleges vétlen hibák!

A kötet végén néhány oldal üresen maradt (jegyzetek), melyekre ki-ki saját információit rögzítheti akár a családfájával, akár a településsel kapcsolatban.

Ajánlani tudom e kötetet azoknak, akiket érdekel településünk múltja, akik lokálpatriótáknak vallják magukat. Az Összefoglalás után a kötet végében szereplő angol, német és szlovák fordítások révén azoknak is ajánlom, akik külföldi ismerőseiknek mutatnák be e települést, vagy akár a Szlovákiába kitelepült sződiek utódainak.

Kelt és egyben az adatgyűjtés lezárva:
Sződ, 2005 böjt második havában