Az 1946. február 27-én megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, rendkívül előnytelen volt Magyarország, különösen pedig a felvidéki magyarság számára. E törvény a trianoni ország-területen élő szlovák lakosság önkéntes áttelepülési lehetőségéről és a Szlovákia területén élő magyarok egy részének Magyarországra történő átköltöztetését volt hivatott szabályozni. A toborzási akció során az agitációt élőszóban, rádión, röplapokon, nagygyűléseken keresztül folytatták. A toborzók „hív a haza“ és „az anyai kapu tárva van“ jelszó alatt toboroztak. Kezdetben érzelmileg igyekeztek megnyerni a szlovák kisebbséget, majd a csehszlovákiai gazdasági kilátásokat (állást, házat, földet, vállalkozási lehetőséget) ajánlották hallgatóságuk figyelmébe. Az agitáció eredményeként közel 100 ezer magyarországi szlovák kívánt élni az önkéntes átköltözés lehetőségével. Az áttelepülés fő mozgatórugója nem a nemzetiségi kérdés volt, hanem a jobb megélhetési körülmények, mivel akkor Csehszlovákiában magasabb volt az életszínvonal. A sződiekre is hatott a beígért „kolbászból font kerítések” és „mézeskalács-házak” víziója. 1946-1948 között 176 sződi személy települt át Csehszlovákia, helyettük csak 15 család jött, részben más vallásúak. Olyanok is voltak, akik visszaköltöztek. A sződi kitelepültekkel kapcsolatban néhány érdekes adat: A legidősebb kitelepült 74 éves (!), míg a legfiatalabb 4 hónapos volt lakosságcsere időpontjában. Az áttelepültek 44 %-a házas, 30 %-a háztartásbeli, 20 %-a földműves, 16 %-a diák volt. Legtöbbjük Pozsony környékén telepedett le (Pozsonypüspökin, azaz Podunajské Biskupicen és Félben, azaz Toma¹ovon).
