Sződi Helytörténeti Alapítvány - Volentics Gyula kutatási erdeményei
 
Publikációk (folyóiratok)
Publikációk (könyvek, eseti kiadványok)
A szerzőről megjelent cikkek
Képeslapok a múltból
Galéria
Egyéb
Kapcsolat
Hivatkozások

A helytörténet, honismeret célja és jelentősége
„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni
hagyja, az a saját síremlékét készíti,
és az vesztesége az egész emberiségnek.”

Ipolyi Arnold

“A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz!”
Vörösmarty

„Őseid emlékét éjjel-nappal idézd fel, kutasd néped bölcsőjét,
őrizd meg a történt tények és évkönyvek okmányait,
mert nem szép dolog az, ha saját hazádban, mint idegen jársz.”

Cassiodorus (Kr.u. 468–562)


Mi a helytörténet, honismeret célja?

A helytörténet a múltról beszél, de a jelenhez szól. A kutatások eredményeire támaszkodva igyekszik segíteni a napjainkhoz vezető útnak s a fejlődés törvényszerűségeinek jobb megértését.

Múltunkról szólni valamiképpen mindig állásfoglalás is. Épp ezért ki-ki ne csak adatokat ismerjen, hanem a megismertekről nyilvánosan vállalt véleménye is legyen. Történelmünkkel csakis akkor kerülhetünk egységes kapcsolatba, ha megfelelő színvonalú műveltséggel együtt a gondolkodás történetiségét is elsajátíthatjuk. Azaz az embert, eseményt, összefüggést mindig a hely, az idő és a körülmények figyelembe véve mérlegelünk. Nem kétséges, hogy a történelem körültekintő vizsgálata olykor illúziókat rombol, ugyanakkor valódi értékeket ad cserébe. Bizonyos, hogy történelmi hagyományra holnap is szükségünk lesz, mert okulni akarunk belőle, gazdagodni általa, élni vele!

A szakirodalomban, hétköznapi szóhasználatban is gyakran előforduló helyismeret - helytörténet - honismeret fogalmakat, a hozzájuk kapcsolódó terminológiai kérdéseket a következőképpen tisztázzuk:

Helyismeret: elsősorban könyvtári közgyűjteményeket jelenti; a településre vonatkozó információkat, dokumentumokat, valamint ezek felkutatásával, gyűjtésével, rendszerezésével, feldolgozásával, közreadásával kapcsolatos tevékenységet jelöl.

Helytörténet: egyrészt jelöli a helység történelmi, társadalmi fejlődésének folyamatát, a múltra vonatkozó forrásinformációkat, adatokat, másrészt történelemtudományi tevékenységre utal, amelynek során a kutató a hely történelmének múltját tanulmányozza, a történelem helyi eseményeit a forrásanyagok alapján feltárja. Tudományos igényű kutatómunkát is jelent, amelynek eredménye a helytörténetírás: tanulmányok, szemelvények, monográfiák, összefoglaló, szintetizáló tudományos munkák.

Honismeret: közművelődési tevékenységet, tömegmozgalmat jelent. Két fő iránya van:

1. Kutató és gyűjtőmunka: a környék természeti és társadalmi valóságának a felkutatására, összegyűjtésére. Jellemzője, hogy a résztvevők öntevékenységére, aktivitására épít.

2. Publikálás: a honismereti információk terjesztése, közvetítése, eljuttatása a lakosság széles rétegeihez: könyvek, cikkek, előadások stb. segítségével; - tehát ismeretterjesztő tevékenységet jelent.
A három fogalom szorosan kapcsolódik is egymáshoz, különbségeik ellenére szervesen összefüggő egységet alkotnak.


Miért érdeklődnek oly sokan az utóbbi időben a helytörténet iránt?

Az alapvető, eredendő ok az emberi élet, a társadalmi mozgás földrajzi tagolódásában rejlik, vagyis abban a magától értetődő tényben, hogy az események valahol történnek, a folyamatok valahol zajlanak. Az ember legközvetlenebbül egy szűkebb helyhez kapcsolódik: szülőföldjéhez, lakó- és munkahelyéhez, egykori iskolájához; erről szeretne legtöbbet (vagy relatíve legtöbbet) tudni, és ebből a szoros érzelmi-értelmi kötődésből fakad a vágy a szűkebb haza múltjának megismerésére is.

Van egy másik nagyon fontos indíték is: az a tudományos felismerés, hogy egy-egy nemzet, ország múltja, jelene jelentékeny részben a helyi jelenségekből, folyamatokból tevődik össze, és ez utóbbiak, tehát a mikrostruktúrák beható tanulmányozása, részletező, szinte mikroszkopikus feltárása mintegy feltétele a makro világ, vagyis az ország, a nemzet kellően árnyalt története bemutatásának.

Napjainkban még egy, mindinkább érzékelhető motivációra figyelhetünk fel. A globalizálódás hatalmas és alighanem feltartóztathatatlan, ám az egyes ember számára nehezen megfogható, átélhető, ugyanakkor bizonytalanságokkal terhelt áramlatában a nemzeti és a helyi értékek, a történelmi hagyományok jelentik a biztos fogódzót, a lelki és erkölcsi támaszt. Ezen értékek feltárásában, megismertetésében, az azonosságtudat erősítésében felbecsülhetetlen szerepe van a helytörténetírásnak és ezen belül az iskolatörténeti kutatásnak. Eddigi eredményeik és a lokális iránt világszerte növekvő érdeklődés láttán reménykedő bizakodással olvashatjuk a jeles perui író, Mario Vargas Llosa optimista jóslatát: „A globalizáció nem fogja megszüntetni a helyi kultúrákat: egy nyitott világban valamennyi értékes és túlélésre méltó részük megtalálja majd azt a termékeny talajt, amelyen virágba borulhat.”


Miben jelölhető meg napjainkban a helytörténeti kutatás jelentősége?

Eleve lemondva a teljes értékű válasz esélyéről, négy tényezőt emelnék ki: a tudományos hozadékot, a gyakorlati-közéleti szerepet, a spontán érdeklődés kielégítését és az érzelmi-tudati hatást.


A tudományos hozadék

A helytörténeti kutatás számottevő mértékben hozzájárul a történettudomány (szélesebben: a különféle tudományágak történeti vizsgálódásainak) gazdagodásához. Maga a helytörténet fogalma kettős értelemben használható. Egyrészt jelöli az adott hely (egy település, egy megye, egy kisebb táj, egy városrész, egy intézmény stb.) múltját, pontosabban a múltra vonatkozó feltárt vagy a forrásokban rejtőző információkat, tehát egy ismerethalmazt. Másrészt a történettudomány azon irányának megnevezésére szolgál, amely az adott hely múltját, a helyhez kötődő valamely személy életét, történeti szerepét tanulmányozza a források segítségével, illetve a történeti események, jelenségsorozatok helyi tényezőit, sajátosságait mutatja be. Az utóbbi értelmezés kizárja azt a megközelítést, amely az országos (a nemzeti) és a helytörténeti kutatást a történettudomány két különböző szintjeként vagy fokaként képzeli el; e tekintetben igen találó Vörös Károly megjegyzése: „a helytörténeti kutatás nem alacsonyabb, hanem mélyebb szintű munkát tesz lehetővé – sőt kötelezővé. Alacsony és mély pedig egymástól nagyon is különböző fogalmak…” Vagyis a mérce nem a téma, hanem a szakmai színvonal. Másként fogalmazva – az angol R. Douch megállapítását idézve – „a helytörténet, a hazai történelem és a világtörténelem nélkülözhetetlen kiegészítői egymásnak.” Talán a koncentrikus körök vagy egy fordított kúp példáján lehetne ezt szemléltetni, ahol a legnagyobb kör az egyetemes, a legkisebb a lokális história területe, de a belső kör a legtömörebb; a kúpszeletek ugyanígy felülről (az egyetemestől) lefelé sűrűsödnek az információtartalmat tekintve.

A helytörténet korszerű felfogásában átfogó, komplex diszciplína, mégpedig hármas vonatkozásban: tartalmilag, kronológiailag és metodikailag. A társadalmi mozgás, az emberi tevékenység mindenoldalú rekonstruálására törekszik, sőt újabban a természeti körülmények (a földrajzi környezet, az időjárás stb.) változásait is igyekszik felderíteni; ugyanakkor itt is megfigyelhető a specializálódás, a helytörténeti irodalom tematikai változatossága. A helytörténet időben is totális: az adott hely múltjának teljes feltárására vállalkozik a kezdetektől, vagyis az első források keletkezésétől napjainkig. A metodikai komplexitás mindenekelőtt azt takarja, hogy a történettudomány egyik kutatási irányaként integrálja a különböző társadalomtudományok, sőt a természet- és alkalmazott tudományok történeti vizsgálódásainak eredményeit, felhasználható módszereit.


A gyakorlati-közéleti szerep

Ez is igen sokrétű és sokirányú. Csak néhány példát említenék: az önkormányzati és vállalati döntések elősegítése a történeti előzmények feltárásával; az évfordulók, megemlékezések, névfelvételek stb. előkészítése, szervezése; az újságírás, a közművelődés, a honismereti mozgalom stb. támogatása. A helytörténeti feldolgozások és forráskiadványok a felvilágosodás óta segédanyagul szolgálnak az iskolai oktatásnak is; ma elsősorban a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek előírásai nyomán.


A spontán érdeklődés kielégítése

Az olvasók nem csekély hányada a jó értelemben vett tudásvágytól vezérelve fordul hozzánk: pl. a hely múltját, a helyi nevezetességeket vagy a híres emberek helyi kötődéseit, egy-egy iskola vagy más intézmény történetét kívánja megismerni. Végső soron idesorolható a családfa-kutatás is. Fraknói Vilmos már 1864-ben, a megyei monográfiák tervezetében utalt arra, hogy a történelem iránti érdeklődés, rokonszenv felkeltésében a helytörténeti munkák rendkívül fontos szerepet játszhatnak. Az utóbbi évszázad technikai fejlődése kivételes esélyt teremtett a lokális információk terjesztésére, a közelmúltban pedig a számítógép és a távközlés forradalmi sodrású előretörése soha nem sejtett, remélt méretekben kiszélesíti a helytörténeti információk hatókörét, azok az internet, a CD-ROM és hasonló technikai „csodák” révén végképp kitörhetnek az elszigeteltség – nem egyszer bizony a provinciális elszigeteltség – állapotából.


Az érzelmi-tudati hatás

Szinte közhely, de mélységesen igaz: a helytörténeti kutatás a szülőföld, a lakó- és munkahely, az egykori iskola múltjának feltárásával erősíti a szűkebb környezethez való érzelmi-értelmi kötődést, a hajdani örökség és a mai eredmények megbecsülését, és ez által hatékonyan közreműködhet az összetartozás érzésének felkeltésében, a nemzeti öntudat erősítésében, a hazaszeretet elmélyítésében. A lokálpatriotizmus ugyanis az egyik legnemesebb emberi tulajdonság, a hazafiság megnyilvánulási formája; úgy, ahogy azt Eötvös József máig érvényes módon írta: „Az egész hazát csak eszmében foghatjuk fel, s így azon szeretet, mellyel az egyes falujához vagy környékéhez ragaszkodik, tulajdonképp azon kapocs, mely őt a hazához köti.” S tegyük hozzá: az igazi patriotizmus az egész emberiség, az egész emberi kultúra megbecsülésén alapul. Vagyis az ember az adott hely múltján és már a történés pillanatában történelemmé váló jelenén keresztül nemcsak a nemzeti fejlődés, hanem a társadalmi mozgás egyetemes áramlatához is kapcsolódhat.