Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves csörögi Emlékezők!


Azért jöttünk ma össze, hogy közösen ünnepeljük meg március 15-ét, közösen gondoljuk át a magyar szabadságharc üzenetét. E napon lépünk a magyarság régi dicsőségét újraélesztő, nemzeti és állami létünket megújító reformkor kicsúcsosodása, az 1848-as forradalmi eseményeket megnyitó március 15-e 161. évfordulójának esztendejébe.

Március 15-e legmélyebb, korszaktól független üzenete: népünk szabadságvágya.

Minden nemzetnek van egy olyan dátuma, mely sűrítetten tartalmazza az adott nép kötődéseit, törekvéseit, a hovatartozását meghatározó szellemi és érzelmi alapokat. Mi, magyarok, magunkénak tudhatunk három ilyen ünnepnapot is: a mai március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át.

Március 15-e az egyik legtöbb jelentéssel bíró ünnepünk. Mindenekelőtt a függetlenségért folytatott évszázados harc szimbóluma és a feudalizmust követő polgári társadalom jogegyenlőségének jelképe is.

Március 15-e, és az 1848/49-es forradalom ünneppé és egyben mítosszá válása, annak bukása után szinte azonnal elkezdődött, ám sok-sok évtizedet kellett várni arra, hogy ünnepeink sorában elnyerje méltó helyét.

A mai nap megünneplésének története az elmúlt 161 évben igen változatos volt.

A pesti diákok először 1860-ban döntöttek úgy, hogy nyilvánosan megemlékeznek március 15-éről. A császári katonaság tüzet nyitott; egy diák meghalt. Az erőszakos fellépés rövidtávon eredményes volt: a tömeg feloszlott, hosszabb távon azonban éppen az ellenkezője történt annak, mint amit a beavatkozástól a szabadságharc leverői reméltek. E nap üzenete az 1867-es kiegyezés után is megmaradt.

A magyar kormány sohasem ünnepelhette hivatalosan március 15-ét, hiszen Ferenc József császár, Batthyány és a honvédtábornokok kivégzésének legfőbb felelőse, ehhez sohasem járult volna hozzá.

Ez a helyzet 1897-ig tartott. Kossuth fia, Ferenc ekkor javasolta a parlamentben, hogy március 15-ét nyilvánítsák nemzeti ünneppé.

E nap a korszak vége felé szinte már a szabadság és a függetlenség szinonimájának számított. 1918-ban, a Habsburg Birodalom összeomlását követően egy pillanatra úgy tűnt, hogy végre elnyeri méltó helyét az állami ünnepek sorában.

Március idusának kezelése a Horthy-rendszer számára sem bizonyult egyszerűnek. Magyarország 1918-tól független álammá vált, sőt 1921-ben a Habsburgok trónfosztását is törvénybe iktatta a nemzetgyűlés. Kívülről immár senki és semmi sem akadályozhatta a hivatalos elismerést. A legfőbb nemzetpolitikai céllá emelt határrevízió eszméjének hatékony képviselete megkövetelte a tömegek által is ismert nemzeti jelképek és hívószavak beemelését az állami propaganda szimbólum-rendszerébe. E nap ténylegesen csak 1927-ben lett hivatalos nemzeti ünneppé.

1945 után folytatódott március 15-e különös sorsa. Az új kormány egyik első dolga a nemzeti ünneppé nyilvánítás volt. Az első egy-két évben a pártok még együtt ünnepeltek. 1949 után azonban a hivatalos ünnepségeken kendőzetlenül a kommunista diktatúra történelmi előzményévé stilizálódott.

1951 után aztán már erre a történelmi kapcsolatra sem volt szükség, ezért március 15-ét ebben az évben törölték a hivatalos ünnepek sorából. A magyar társadalom átnevelése azonban ezúttal sem sikerült. A 60-as években munkanappá degradálták, de az iskolákban a tanítás továbbra is szünetelt e napon. Ezután a rendszer kitalálta a forradalmi ifjúsági napokat, melynek sohasem volt vonzereje, ezért az 1980-as évek közepére ez teljesen a süllyesztőbe került.

Ezzel párhuzamosan váltak rendszeressé és egyre látogatottabbá az ellenzék által szervezett fővárosi nem hivatalos demonstrációk. Csúcspontjukat ezek a megmozdulások 1987/89-ben érték el, amikor már több tízezren hömpölyögtek a pesti Petőfi szobortól a budai Bem szoborig, ugyanazt az útvonalat követve, mint az 56-os tüntetők.

Március 15-e ezzel ismét visszanyerte régi jelentését: a szabadság és a függetlenség ünnepe, valamint a hatalommal szembeni lázadás szimbóluma lett. Ezek a méltóságteljes tömegdemonstrációk konfrontációt nem idéztek elő, ezért a hatalom 1988-ban ismét piros betűs ünneppé emelte. Az elmúlt 18 év hivatalos ünnepségeire visszatekintve a csökkenő létszám és a hiányzó diákság a jellemző. Március 15-én fel kell tennünk a kérdést: hol van a nép, mi történt az emberekkel? E nap méltó megünneplése rajtunk is múlik. Kiváló elődeink emlékének ápolásával tudunk-e hatni nemzeti öntudatunk megőrzésére?


Eddig zömében a forradalomról, annak szabadságharcba torkolló momentumairól szóltam. Azonban helytörténészként nem kerülhetem meg, hogy ne szóljak a szabadságharchoz kapcsolódó csörögi eseményekről.

Tudjuk ’48 meghozta a jobbágyság felszabadítását, e réteg neve ezután parasztság lett, a földesúri terhek/tized/dézsma/robot eltörlését. A forradalom vívmányainak mégvédése a 12 pontban is megjelenik, mégpedig abban a pontban, ahol Nemzetőrség felállítását követelik. Az áprilisi törvények elfogadása után indult meg országosan a nemzetőrség szervezése. Félreértésekre és zavargásokra adott okot a nemzetőrség összeírása is, mert a nép azt hitte, hogy az újoncozás céljából történik. A mi vidékünkön néhány szomszédos tót község az összeírásnak ellenszegült.

Az is elképzelhető, hogy ezek a falvak a nemzetiségi hovatartozásuk miatt nem tudtak teljes mértékben azonosulni a magyar nemzeti törekvésekkel. Még érthetőbb oka az ellenállásnak az, hogy a tót ajkú községek lakosai közé a szlovák nyelvet nem beszélő biztosok szálltak ki, és ők nem tudták érthetően elmagyarázni jövetelük célját.

A szabadságharc során két ízben is érintették Csörögöt, - az akkori még kevesebb lakossal bíró pusztát - a hadiesemények. Az 1849. április 7-i isaszegi győzelem után a magyar honvédsereg, Damjanich vezetésével Veresegyházról Csörögön keresztül tört előre, és 10-én a mai település és Vác között állt. A másik hadiesemény a szabadságharc utolsó összecsapásainak egyike, 49. július 15-e és 17-e között volt. A bevonuló oroszok, - akik az osztrák szövetségesüket kívánták támogatni -, egyik előcsapatukkal eljutottak Vácig. Görgey és Nagy Sándor József, az osztrák és az orosz csapatokkal július 15-én itt a csörögi-hegy alatt találkoztak. A magyarok az oroszokat visszavonulásra kényszerítették, ezért másnap már Paskievicz orosz tábornok egész haderejével Aszódról a Galga völgyén át ide nyomult.

E napok máig fellelhető monumentuma egy itt elesett orosz tiszt keresztje, mely a 2/A főútvonal Gödöllői útnál lévő felüljárójánál található. 49. július 15-én, mikor az oroszok előhada itt megtorpant, a sereg a csörögi majortól a nagycsörögi szőlőkig helyezkedett csatasorba és elfoglalta a kiscsörögi és kecskerágói dűlők szőleit. A csörögi hegyről eldördült első ágyúlövés után Offenberg kapitány holtan rogyott össze. Itt az út mellett hantolták el. Később szülei vaskeresztet állítottak sírja fölé. A nép muszka-keresztnek nevezte el az emlékjelet.

Egy másik csörögi 49-es helyszín a 19. század elején épült ma is álló Holló-kúria, későbbi ismertebb nevén a sajtüzem. Az épületet a második váci csata idején, 49. július 17-én az oroszok először kifosztották, majd birtokba vették, ott tisztjeiket szállásolták el, és hadikórháznak rendezték be.


Tisztelt csörögi Emlékezők!

Március 15-e legmélyebb, korszaktól független üzenete: népünk szabadságvágya.

A mai nap nem csupán politika-történeti évforduló. A reformkor új életet lehelt az évezredes múltú magyarság szunnyadó testébe. A reformkorig átmentett magyar középkor, a törökdúlás óta bomladozó társadalom választásra kényszerült. A döntés megszületett: győzött a létigény. A lét pedig azonos volt a nemzet önálló cselekvési vágyával, felemelkedésével, és függetlenségével.

Mi volt a szabadságharc célja?

A török provinciális korszak utáni Habsburg birodalomból való kilépés és önállósulásunk Európa közepén.

Abban az Európában, ami a mohácsi vész idején hat meghatározó hatalomból állt, melyeknek akkor egyike volt a magyar királyság.

A tét tehát semmivel sem volt több és kevesebb, mint az, ami ma áll előttünk: felzárkózás az időközben megváltozott arculatú Európához, de ahol nekünk történelmileg öröklött helyünk van, elsősorban Szent István jóvoltából.

Úgy gondolom, ma egyszerre van szükségünk a reformkori lelkesedésre, a közért való gondolkodásra, a márciusi ifjak lelkületére, a 48-as honvédek áldozatvállalására, de a kiegyezéshez vezető bölcsességre is.

Csakúgy, mint ’48-ban az országos politikában, ma itt Csörögön is az önálló intézményekért, a létért, a függetlenség fenntartásáért, és az esélyegyenlőségért folyik a küzdelem.

Kívánom legyünk méltó folytatói történelmünknek, legyünk mi 48 szellemének helyi letéteményesei!


Köszönöm a figyelmüket!