Sződi Helytörténeti Alapítvány - Volentics Gyula kutatási erdeményei
 
Publikációk (folyóiratok)
Publikációk (könyvek, eseti kiadványok)
A szerzőről megjelent cikkek
Képeslapok a múltból
Galéria
Egyéb
Kapcsolat
Hivatkozások

A II. Gödi kézimunka-kiállítás és -verseny megnyitója (2013. szeptember 20.)
Tisztelt Látogatók, Kiállítók, Szervezők!

Idén már másodszor került megrendezésre a Gyűszűnyi Kézimunkaüzlet és a művelődési ház szervezésében ez a nívós kézimunka-kiállítás és -verseny. Az alkotások seregszemléjének létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, egy év után újra volt igény, szép számú (80 fő) pályázó és bemutatásra érdemes pályamunka (765 db) Gödön és környékén.

A II. Gödi kézimunka-kiállítás és -verseny megnyitója (2013. szeptember 20.)
A II. Gödi kézimunka-kiállítás és -verseny megnyitója (2013. szeptember 20.)
Kant, német filozófus szerint szép az, ami érdek nélkül tetszik. A szépet úgy határozta meg, mint valamit, ami örömet kelt azáltal, hogy célszerűséget ábrázol: a szépség a tárgy célszerűségének a formája.

Bevallom, amikor körbesétáltam a teremben, csak szép alkotásokat láttam. Egyszerűen szépeket, minden filozófia nélkül…

Tudjuk, több-kevesebb sikerrel már az ősember is szerette volna díszíteni a barlangjának falát, de a szép és szépség utáni vágy folyamatosan végigkísérte az emberiség történetét.

A mai napra azt is mondhatnám: a szépség utáni vágy ünnepe.

A múlt század elején az elemi iskolás lányoknak még külön tantárgy volt a kézimunkázás. Úgy gondolták akkor, hogy ezt tudnia kell mindenkinek, enélkül nem lehet és szabad élni. És lehet, hogy jól gondolták…

Régen a kézimunkázás szinte egybeforrt a ruházat díszítésével, majd a falusi, népviseleti ruhadarabok visszaszorulásával elsősorban a lakásdíszítés felé fordult. A rózsás díszpárnák és szentek faliképei még megőriztek valamicskét a hajdani, több száz éves archaikus díszítőmotívumokból, azonban idővel a formák és színek egyoldalúsága megváltozott.

Az elmúlt évtizedekben a korábbinál sokkal változatosabb technikák és formavilág fejlődött ki, és napjainkban is folyamatosan tart e változás.

Az itt bemutatott alkotások – szerencsére – egy művészettörténész részéről sem igényelnek magyarázatot, mert ugye jól ismerjük azokat a modern, kriksz-kraksz alkotásokat, amikről az ítészeknek kell elmondaniuk nekünk, laikusoknak, hogy mit is látunk. Itt nem kellett attól tartanunk, hogy egy bekeretezett alkotást fejjel lefelé állítsunk ki.

De miért csak a hivatásos művészeknek adassék meg az alkotás öröme? Az alkotás általában túléli alkotóját. Mindannyian szeretnénk nyomot hagyni magunk után az életben, arról, hogy voltunk és alkottunk, legyen az egy gobelinkép vagy egy foltokból összeállított ágytakaró.

Amit ma itt, e teremben látunk, az az és ami: kézzelfogható valóság, legyen az lakásdísz vagy funkcionális alkotás, de mindenképpen világosan értelmezhető, jól befogadható, nem kínai tucat-termék, hanem egyedi alkotás.

A mai nap a szorgalomról is szól, hiszen gyakorlott kezek alkották a bemutató anyagát. Évek, valakinél évtizedek rutinja és technikai virtuozitása a megérdemelt siker záloga.

Kívánom, hogy a településnek jövőre is legalább ilyen gazdag kézműves terítéke legyen!

Köszönöm Zsuzsa asszonynak és Henriettának a lehetőséget!

A 2013. évi gödi kézimunka-kiállítást ezennel megnyitom.

Bíró Henriettával a II. Gödi Kézimunka-kiállítás és -versenyen
Bíró Henriettával a II. Gödi Kézimunka-kiállítás és -versenyen